Dog-dreams!Mert nélkülük unalmas az élet...
Érzelmi hatások

Biológia szempontból a kutya mint faj nagyon jól járt azzal, hogy az ember társává vált. Így mára már a föld bármely pontján megtalálható és nem váltak volna, a föld legnagyobb létszámmal bíró ragadozójává. Valamint az emberek nemcsak megfelelő otthon és táplálékot, hanem orvosi kezeléseket is biztosítanak az ebeknek. Mind emellett érzelmi támaszt is nyújtunk nekik. Hiszen mindig akad egy kar amely a hátukat simogatja vagy fülük tövét vakargatja.

Érzelmi hatások
A kutya érzelmi életét kétségkívül befolyásolják a körülötte élő emberek. Egy kísérlet azt bizonyította, hogy az idegesebb természetű kutyagazdák kutyái sokkal jobban próbálják magukra irányítani a figyelmet. Otthoni magányukban pedig akár rombolni is képesek.

A kutyák is törődnek velünk
A kutya-ember kapcsolatban látszólag az ember a gondoskodó fél. Viszont a kutyák is sokat nyújtanak nekünk. Constance Perin egy amerikai  kultúraantropológus volt az aki először állította azt egyes megfigyelésekből (pl. abból a tényből, hogy a kutya simogatásakor az ember vérnyomása is csökken) hogy hipotézis lép fel. Perin elmélete szerint a simogatás az a kellemes élmény amikor az anyukánk simogatott minket gyermekkorunkban. Perin azon a véleményen volt, hogy ez ugyanolyan kontaktust vált ki köztünk és a kutyánk között, mint amit az anyukánkkal éltünk át.

Ez vajon szeret?
Vitathatatlan, hogy a kutya és köztünk egy mély és érzelmes kapcsolat jött létre. De vajon szeretne-e minket?  Ahogy a kutyák és más élőlények agyába sem láthatunk bele így a tudomány erre a kérdésre nem tud választ adni

x saját gépelés

 
Lájk és segítesz

Figyelem! Ha szereted a kutyákat és van facebookod akkor most felkérnélek rá, hogy lájkold a 'Pohárfutár Bt'-t [link] és így 10forinttal támogatod a Lőrinci Kutyahűség Alapítványt. [link].
Ha még többet, szeretnél segíteni, tedd ki az oldaladra a linket. Köszönöm :)

 
Oldal információk

Szia!Állatfan vagy?Netán szereted az állatokat...vagy éppen egy kicsit grafikázni szeretnél...Akkor ne habozz nézz szét az oldalon.Biztosan találsz valamit ami felkelti érdeklődésedet.Remélem még visszatérsz.

Admin:Etus
Email:
@
Társ.Szerk.:-
Oldal születése: 10.09.25
Téma:A kutyás és egyéb grafikai dolgok:]
Zárás:Egyszer majd biztosan...
Ajánlott böngésző:Mozzila Firefox

Ahova az oldal jelentkezett:





 
V.a.j.





 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-