Dog-dreams!Mert nélkülük unalmas az élet...
Újdonságok

Csoda

2011.06.27. 19:25, Etus

Már 2 oldalon is láttam ezt a cikket, de annyira aranyos történet nem tudok ellen állni, hogy ne rakjam ki.

Egy Naki’o nevű kutyát és testvéreit hagyták magukra, öt hetesen, egy család amikor elárverezték házukat. A nebraskai telet a kutyusok alig élték át. Szerencsére időben rájuk találtak és megmenekültek viszont Naki’o lábai már-már használhatatlanná váltak. Így, Christie Tomlinson, az újdonsült gazdája adománygyűjtést szervezett, és az ebből befolyt összeget arra fordította, hogy felkeresett egy művégtagok gyártásával foglalkozó céget és megkérte őket, hogy Naki’o-nak készítsenek a hátsó lábaira protézist. A kutyus annyira jól fogadta a segítséget és annyira örült az új lábaknak, hogy a cég ingyen elkészített neki még két protézist a mellső lábaira. Így ő lett a világ első kutyája aki 4műlábbal él. Gyorsan megszokta az új végtagok és immár tud futni, ugrani és úszni is.

forrás: farm.hu

 

 
Lájk és segítesz

Figyelem! Ha szereted a kutyákat és van facebookod akkor most felkérnélek rá, hogy lájkold a 'Pohárfutár Bt'-t [link] és így 10forinttal támogatod a Lőrinci Kutyahűség Alapítványt. [link].
Ha még többet, szeretnél segíteni, tedd ki az oldaladra a linket. Köszönöm :)

 
Oldal információk

Szia!Állatfan vagy?Netán szereted az állatokat...vagy éppen egy kicsit grafikázni szeretnél...Akkor ne habozz nézz szét az oldalon.Biztosan találsz valamit ami felkelti érdeklődésedet.Remélem még visszatérsz.

Admin:Etus
Email:
@
Társ.Szerk.:-
Oldal születése: 10.09.25
Téma:A kutyás és egyéb grafikai dolgok:]
Zárás:Egyszer majd biztosan...
Ajánlott böngésző:Mozzila Firefox

Ahova az oldal jelentkezett:





 
V.a.j.





 

Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!